Az IKSZ a brutális SZDSZ-es államtalanításról
Az SZDSZ vezetőinek javaslata az állami vagyon két éven belüli teljes privatizációjáról nem közérdekű gazdaságpolitikai terv, hanem brutális államtalanítás - áll az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közleményében.
Dátum: 2004-03-02 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:42.330302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint az SZDSZ vezetőinek javaslata az állami vagyon két éven belüli teljes privatizációjáról nem közérdekű gazdaságpolitikai terv, hanem brutális államtalanítás.
Az SZDSZ vezetői szerint "ezerszer bebizonyosodott, hogy az állam rosszabb tulajdonos, mint bármilyen magántulajdonos". Úgy látszik, hogy a liberális politikusok nem vették észre, hogy napjainkban az Enrontól a Worldcomig és az Arthur Andersentől a Moody,s-ig vezető világvállalatok omlanak össze, a gyakorlatban cáfolva meg a fenti tételt. A dollár százmilliárdokat mozgató globális világvállalatok csődje jelzi, hogy a korrupció és a tudatosan előnytelen gazdálkodás a piaci szférát éppúgy jellemzi, mint az államot. Mindkettő következtében emberek vesztik el munkájukat, megtakarításaikat gazdasági vezetők felelőtlen döntései miatt.
A hazai privatizációval kapcsolatban külön aggodalomra ad okot a magánosításból befolyt összeg sorsa. Tapasztalat, hogy az utóbbi időkben befolyt pénzeket nem befekteti az állam, hanem adósságfinanszírozásra fordítja. Így az eladott vállalat értékén nem szerez hasznot hajtó tulajdont, csupán likviditási gondjait kezeli.
Az állami tulajdon ilyen nagymértékben - két év alatt teljes privatizáció - felpörgetett eladása másodperc szemlélet, amely a jövőt éli fel.
Budapest, 2004. február 29.
Dr. Rétvári Bence
elnök
(OS)