Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO csak a Zengőről lát jól

A NATO főtitkára nem lát lehetőséget arra, hogy máshol építsék fel a Zengőre tervezett, szövetségi forrásból finanszírozott radarállomást.


Dátum: 2004-03-02 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:43.533157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katonai szervezet vezetőjét, Jaap de Hoop Scheffert azok a tiltakozók keresték meg, akik februárban megakadályozták a munkálatok elkezdését, és elérték, hogy legalább nyolc hónappal elhalasztották a fák kivágását a természetvédelmi területen. A főtitkár úgy látja azonban, hogy a beruházást a megfelelő engedélyek alapján tervezték meg, és különös figyelmet fordítottak a környezetvédelmi szempontokra. Mint a főtitkár nevében Ed Kronenburg kabinetfőnök írja, olyannyira így van ez, hogy a kivágásra kijelölt harminc fát is pótolni fogják.

Forrás: Népszabadság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek