Több mint harminc halottja van a bagdadi robbanásnak
Legkevesebb harminchárom halottja és száznál több sérültje van annak a bagdadi robbanásnak, amely kedd délelőtt történt. A hatalmas robbanás az iraki főváros északi felében lévő, Musza el-Kázim imám nevét viselő Kázimíja szentélynél történt, Bagdad egyik síita negyedében. Egyes források több, legalább három robbanásról számoltak be.
Dátum: 2004-03-02 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:46.845364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Legkevesebb száz sérültet az iraki főváros különböző kórházaiba vittek, miközben továbbiak kórházba szállítása folyamatban van - közölték a helyszínen tartózkodó mentők. Egyes források több száz sérültről szóltak, többnek súlyos az állapota. Csak a szentélyből legalább nyolc halottat és huszonöt sérültet hoztak ki.
A robbanás körzetét a rendőrök lezárták, a helyszínen katonák és a rendfenntartó erők polgári ruhás tagjai őrzik a rendet.
MTI - fidesz.hu