Apad a Túron kialakult árhullám
A kedvező időjárás hatására megkezdődött a Túron kialakult árhullám apadása kedden, de a folyó mentén továbbra is szükség van az elsőfokú árvízvédelmi készültség fenntartására - tájékoztatta a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-t.
Dátum: 2004-03-02 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:49.037603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hét végén a Tisza, a Szamos és a Kraszna vízszintje is emelkedett Szabolcsban, a három folyó gátjainál azonban nem volt indokolt készenlét bevezetése, s a következő napokban sem várható, mivel az apadásuk szintén megkezdődött - mondta Bodnár Gáspár.
Hozzátette: a Tisza magasabb vízállása lehetővé tette a Rétközi-tó vízszintjének emelését, a tározóba a zsilipeken keresztül vezetik a folyó vizét.
A Felső-Tisza vízgyűjtő területén a hóréteg víztartalmát 1,42 milliárd köbméterre becsülik a szakemberek. Tavalyi 1,85 milliárd köbméter volt a számított hóvízkészlet. Így veszélyes árhullám kialakulása - ha nem lesz igen jelentős mennyiségű eső - nem várható tavasszal a szabolcsi folyószakaszokon - tájékoztatott.
Megjegyezte: az utóbbi évek rekord hó vastagságát 1999. februárjában regisztrálták a Felső-Tisza vízgyűjtő területén, akkor a jelenleginek a duplája, 3 milliárd köbméter volt a hóvízkészlet.
A felső-szabolcsi öblözet tiszaberceli térségben változatlanul érvényben van a II. fokú belvízvédelmi készültség, s ugyancsak másodfokú készenlétet vezetett be a régióban működő vízgazdálkodási társulat - mondta az igazgató.
Közölte: az elöntött mintegy 700 hektáros határrészről a tiszaberceli szivattyútelep gépei emelik át a vizet a Tiszába, s egy műszak alatt 300 köbméternyit távolítanak el a földekről.
MTI - fidesz.hu