Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szlovák kormány megelőzné az újabb zavargásokat

A szlovák kormány megelőzhetné a roma zavargások folytatódását, ha kész lenne együttműködni a Roma Parlament válságstábjával - nyilatkozta kedden Jozef Cervenák, a válságstáb tagja az RPA nevű szlovákiai roma hírügynökségnek, és jelezte: az indulatok húsz napon belül ismét fellángolhatnak.


Dátum: 2004-03-02 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:50.552064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cervenáknak, mint mondta, nincs tudomása arról, hogy a romákat bárki bármilyen törvénnyel ellenkező cselekedetekre bujtogatta volna. Ezzel Dobroslav Trnka legfőbb ügyész hétfőn elhangzott kijelentésére reagált, aki bejelentette: bűnvádi vizsgálatot kezdeményez a kelet-szlovákiai roma megmozdulások folytatásaként tervezett út-és határátkelő-blokádok ügyében. "A megnyomorított emberek éhesek, és semmilyen kiutat nem látnak maguk előtt, de azzal, hogy a problémáik megoldása érdekében párbeszédet kezdtünk velük, csillapítani tudtuk az indulataikat" - fogalmazott a roma vezető, aki szerint a Roma Parlament lépései nélkül a romák nem hagytak volna fel az élelmiszerboltok fosztogatásával. Cervenák szónoki kérdésként vetette fel: vajon minden éhező és elégedetlenségének hangot adó roma ellen bűnvádi eljárást akarnak indítani a hatóságok? Emlékeztetett arra, hogy a Roma Parlament az ország minden közjogi méltóságát a helyzetre megoldást kereső szándékkal szólította meg, de egyedül csak az államfő, Rudolf Schuster hallgatta meg őket. Sajnos a kormány részéről senki nem reagált, márpedig nem lenne szabad alábecsülni a helyzetet, hiszen a nagy roma népességű települések polgármesterei is úgy ítélik meg, hogy a februári éhséglázadások csupán a válság első jelei - mondta. Cervenák szerint a válság húsz napon belül elmélyül, akkor, amikor időszerűvé válik a megkurtított szociális segélyek márciusban esedékes kifizetése. Az addig hátralevő időben a kormánynak mindenképpen lépnie kellene. "Ha ezt az esélyt a kormány elszalasztja, akkor a következményekért is vállalnia kell a felelősséget" - mondta a roma válságstáb tagja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek