Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz kész együttműködni a betegek terheinek csökkentése érdekében

Örömmel tölt el, hogy Medgyessy Péter tegnap bejelentette, hajlandó a gyógyszerek áfájának csökkentésére. A Fidesz kész tanácsaival segíteni az egészségügyi kormányzatot az áfa mértékének csökkentésében - mondta Mikola István keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-03-02 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:51.148877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, úgy tűnik, hogy az MSZP-nek csak javasolni kell az egyes témákat, megoldási javaslatokat kell adni, és máris kész a tárgyalásra. Mikola István kifejtette, hogy a gyógyszeráfa mértékének csökkentése rendkívül fontos ügy. Európában szó sincs arról, hogy az 5 százalékos áfához mindenkinek tartania kell magát, hiszen Franciaországban ez az érték 2,1 százalék, Nagy-Britanniában, Írországban és Svédország 0 százalék, míg Spanyolországban 4 százalék - mondta a volt miniszter.

Mikola István kifejtette, hogy a Fidesz szakértői a miniszterelnöki találkozón elhangzott javaslat után kidolgozták azokat a lehetőségeket, melyekkel csökkenteni lehet a gyógyszerek áfaterheit Magyarországon is. Örömmel vettük, hogy a kormányzati szándék is ez, vagyis a politikai akarat megvan, csak le kell ülni tárgyalni - mondta Mikola István.

Mint mondta, a Fidesz más témákban is szolgálhat megoldási javaslatokkal, mert tarthatatlan az, hogy az újszülöttszállítás 600 milliós keretét170 milliós elvonással nyomorítja meg a kormány, és az is elszomorító, hogy a rászoruló gyermekek hónapok óta nem kapnak növekedési hormont, mert az OEP azt mondja, hogy nincs rá pénz.

Mikola István kijelentette, hogy elfogadhatatlan az egészségügyet érintő 16,7 milliárdos elvonás, ami már az emberek bőrére megy, és a betegek gyógyulási esélyeit csökkenti. Sajnálatos és kétségbeejtő, amikor Kökény Mihály miniszter azt próbálja megmagyarázni, hogy az elvonások miért hasznosak a betegek számára - fogalmazott a volt egészségügyi miniszter.

Mikola István felhívta a figyelmet arra, hogy annak ellenére, hogy a Népszabadság cikkét provokációnak minősítették a kormány részéről, a gyógyszerárakról folyó tárgyalásokon valóban szó volt az ingyenes gyógyszerek megszüntetéséről és a receptdíj bevezetéséről.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek