Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem tartható a gazdasági növekedés üteme

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint nagy az esélye annak, hogy Magyarországon az idén nem lesz tartható a tavaly év végi GDP-növekedési ütem, főleg a magánfogyasztás várható megtorpanása miatt.


Dátum: 2004-03-02 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:52.042962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Michal Dybula, a BNP Paribas térségi elemzője az MTI-nek azt mondta: a tavalyi negyedik negyedévre szóló 3,1 százalékos konszenzus meglehetősen alulbecsült volt, tekintve az igen robusztus ipari és építőipari növekedést, és legfőképp az egy évvel korábbinál sokkal jobb kereskedelmi mérleget. A tavalyi növekedési adatokból azonban gyakorlatilag semmiféle következtetést nem lehet levonni a 2004-re várható ütemre, főleg azért, mert a növekedés egész szerkezete át fog alakulni. Az export sokkal gyorsabban fog növekedni, mint az import, és ez válik a gazdasági növekedés fő hajtóerejévé. A bérek növekedési üteme ugyanakkor - főleg reálértéken - máris jelentősen lassul, ami azt jelenti, hogy a magánfogyasztás, amely az utóbbi hónapokban a növekedés motorja volt, a következő időszakban nem játszik jelentős szerepet a GDP-növekedésében. A BNP Paribas elemzője szerint a személyes fogyasztás növekedése az idén nem fogja meghaladni a másfél százalékot. Mindemellett a vállalati szektor beruházási tevékenységét legalább az első fél évben több tényező is hátráltatni fogja; az egyik éppen a magánfogyasztás meredek lassulása, a másik a rendkívül magas kamatszint, a harmadik pedig a forintárfolyam volatilitása - mondta Dybula.

Mindezek alapján az elemző nem tartja fenntarthatónak az idei első és második negyedévben a tavalyi utolsó negyedben mért éves növekedési ütemet; szerinte az idei első két negyedévben rendre 3 százalék alatt lesz GDP-növekedés. A BNP Paribas térségi elemzője 2004 egészére 3-3,1 százalékos éves átlagos növekedéssel számol.

Ralph Sueppel, a Merrill Lynch londoni irodájának feltörekvő piaci stratégája is azt mondta, hogy aggályok vannak a növekedési ütem fenntarthatóságával kapcsolatban, főleg a szigorúbb monetáris és költségvetési politika miatt. Sueppel szerint a magyar gazdaságra részben külső ciklikus növekedési tényezők hatottak a múlt év vége felé. Ezek része volt a nyugat-európai ipari fellendülés, valamint az idei adóemelések előtti "előrehozott fogyasztói kereslet". A Merrill Lynch szakértője szerint 2004-ben 2,7 százalékos éves

átlagos GDP-növekedés várható Magyarországon.

Emlékezetes, hogy 2003-ban a magyar gazdaság növekedése 2,9 százalékos volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek