Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hűvös pártfegyelem a csepeli szocialistáknál

Miközben 2004. a Mozgássérültek Éve, Csepelen az MSZP-s többségű képviselő-testület egyetlen fillért sem fog akadálymentesítésre fordítani, tervezésre is csupán 3 millió forintot szánnak - írja közleményében a helyi Fidesz.


Dátum: 2004-03-02 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:52.338499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miközben 2004. a Mozgássérültek Éve, Csepelen az MSZP-s többségű képviselő-testület egyetlen fillért sem fog akadálymentesítésre fordítani, tervezésre is csupán 3 millió forintot szánnak.

A Tóth Mihály polgármester (MSZP) által előterjesztett megszorító költségvetésben ez csak egy, a számos kirívó hiányosság közül. A csepeli Fidesz-MKDSZ frakció 172 millió forintot érintő módosító javaslatot tett, melynek középpontjában az otthonok, utcák, terek, iskolák, óvodák, gyermekek biztonsága áll.

Így hangsúlyos helyet kapott az életveszélyes lakótelepi termofor kémények kiváltása, a társasházak felújítása, a Jedlik gimnázium balesetveszélyes tetejének cseréje, az utak javítása, az akadálymentesítés, a játszóterek felújítása. A Fidesz-MKDSZ jelentősebb mértékben támogatná a kerületi történelmi egyházak társadalmi szerepvállalását is.

A javaslat fedezetét a reklámra és propagandára, külföldi kiküldetésre, protokoll-étkeztetésre, intézményi átvilágításra, laptopokra, és az év végi polgármesteri jutalomra szánt tízmilliókból fedezné a Fidesz-MKDSZ.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a szocialista képviselőknél süket fülekre találtak kiadásokat forrásokkal ellensúlyozó megfontolások, ezért győzhetett a csepeliek biztonságát szolgáló javaslatok felett a hűvös pártfegyelem.

Budapest, 2004. március 2.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek