Túllépte hatáskörét Szili Katalin
A Fidesz tudni szeretné, hogy az Országgyűlés elnöke mikor kívánja biztosítani a lehetőséget "a feloszlatott paksi vizsgálóbizottság" utolsó üléseinek megtartására - közölte keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten Koltai Tamás.
Dátum: 2004-03-02 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:52.623020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság utolsó üléseit elsősorban azért kell megtartani, hogy a testület sikerrel be tudja fejezni munkáját - mondta a fideszes képviselő, aki a Paksi Atomerőműben tavaly áprilisban történt üzemzavar körülményeit vizsgáló bizottság elnöke volt. "Ez a nukleáris közbizalom helyreállításának egyetlen lehetséges módja, egyben az ország és az emberek érdeke" - tette hozzá. Koltai Tamás elmondta, hogy a vizsgálóbizottság munkájáról készült egy jelentéstervezet. "Ha képviselőtársaimmal hozzálátunk, egy hét elegendő arra, hogy az abban foglaltakat megtárgyaljuk és az Országgyűlés nyilvánossága elé terjesszük" - közölte a politikus. Az előzményekhez tartozik, hogy Szili Katalin tavaly levelet intézett a vizsgálóbizottsághoz, miszerint a testület mandátuma november 7-én lejárt, ezért a házszabály szerint már nincs mód arra, hogy ezután ülést hívjanak össze. A házelnök szerint mivel a parlament szeptember 8-án hozta meg a vizsgálóbizottság megalakulásáról szóló határozatot, a testületnek be kell fejeznie tevékenységét az attól számított 60. napon. Koltai Tamás viszont elmondta, hogy az alakuló ülés szeptember 15-én volt, ezért a testület mandátuma november 16-ig szól. Az ügyrendi bizottság február 11-én úgy foglalt állást, hogy Szili Katalin házelnök megsértette a házszabályt, s a paksi vizsgálóbizottsággal kapcsolatban túllépte hatáskörét.
- A szocialista kormányzást jellemző lopakodó diktatúra és demokráciadeficit legújabb bizonyítéka az, hogy a mai napon jogerőre emelkedett a parlament ügyrendi bizottságának, Szili Katalin házelnököt súlyosan elmarasztaló döntése, miszerint a paksi vizsgálóbizottság idő előtti feloszlatása önkényes jogszabályértelmezés, és a házszabály durva megsértésével történt - nyilatkozta a tájékoztatót követően a fidesz.hu-nak Koltai Tamás.
MTI - fidesz.hu