Feloszlatják a malajziai parlamentet
Feloszlatják a malajziai parlamentet, hogy egy hónap múlva általános választásokat tarthassanak az országban - jelentette be szerdán Abdullah Ahmad Badawi miniszterelnök.
Dátum: 2004-03-03 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:56.491826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A délkelet-ázsiai ország törvényhozását hivatalosan csütörtökön oszlatják fel, és a választási bizottság ezután tűzi ki a voksolás, illetve a képviselőjelölések lezárásának időpontját. A szövetségi parlament mellett 12 szövetségi állam helyi képviselőit is ezúttal választják meg. A tizenharmadik államban, Sarawakban nem lesz szavazás, mert ott két évvel ezelőtt zajlottak le választások.
Ez lesz az első próbatétele az új miniszterelnöknek, aki tavaly októberben lépett a 22 évig kormányzó Mahathir Mohamad örökébe.
A szövetségi választások kimenetele nem kétséges, megfigyelők szerint a hatalmon lévő, 14 párt szövetségéből álló Nemzeti Front koalíció minden bizonnyal nagy fölénnyel győzni fog. A koalíció jelenleg 151 képviselői helyet birtokol a 194 fős parlamentben.
Inkább az a kérdés, hogy milyen eredményt ér el a fundamentalista Pánmaláj Iszlám Párt (PAS), amely jelenleg az ország 13 szövetségi államából kettőben kormányoz és egyelőre 27 mandátuma van a törvényhozásban. A PAS, amely az 1999-es választásokon megháromszorozta korábbi mandátumainak számát, iszlám államot és törvénykezést követel. A párt által vezetett Terengganu államban máris bevezettek a házasságon kívüli nemi kapcsolatot, az alkoholfogyasztást és az iszlám megtagadását büntető törvényeket. A muzulmán többségű Malajzia a mérsékelt iszlám országok közé tartozik. Ugyanakkor még a PAS további előretörése esetén sem valószínű, hogy a fundamentalisták szövetségi kormányt alakíthatnak, mivel a mérleg nyelvét a kormánykoalíciót támogató, a lakosság 26 százalékát alkotó kínai, illetve a 8 százalékos indiai kisebbség jelentheti.
MTI - fidesz.hu