Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idén pótolnák Terényben az ellopott Szent-Györgyi Albert-szobrot

Újraöntetik ebben az évben Szent-Györgyi Albert szobrát, amelyet ismeretlen tettesek loptak el a Nógrád megyei Terény községből - mondta az MTI-nek a község polgármestere.


Dátum: 2004-03-03 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:37:58.013298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elképzeléshez nem tudták elkülöníteni a tervezett összeget, mert a bronz mellszobor újraöntésére és a köztérre kihelyezett alkotás majdani védelmére félmillió forintot akartak fordítani az idei költségvetésből - közölte Fáy Dániel.

Hozzátette: mindössze 180 ezer forint áll rendelkezésre, ebből 157 ezret tesz ki a múlt év őszén e célra rendezett jótékonysági koncert bevétele, s ezt csupán 23 ezer forinttal tudta kiegészíteni az önkormányzat. Ez évre tervezett fejlesztéseik kétharmadát el kell hagyniuk, mert fejlesztési célokra mindössze 2 millió 200 ezer forint jut. Ebből a pénzből megoldható a Nobel-díjas tudós mellszobrának újraöntése, de azt csak akkor helyezik ki a köztérre, ha a védelmét biztosító technikai berendezésről is tudnak gondoskodni. Ennek fedezetét pályázati úton vagy újabb jótékonysági akcióval próbálják megszerezni - tette hozzá.

Párkányi Raab Péter alkotását 2002 novemberében avatták fel Terényben, és a 2003 májusban ellopott szobor ügyében folytatott rendőrségi nyomozás nem vezetett eredményre. Szent-Györgyi Albert gyermekkorának egy idejét a Terényhez tartozó Kiskérpusztán töltötte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek