Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky-féle demokráciadeficit: folyamatos törvénysértés a Fővárosi Közgyűlésben

A Fővárosi Közgyűlés 2003. szeptember 25-én szocialista és szabaddemokrata többséggel megváltoztatta szervezeti és működési szabályzatát A súlyosan törvénysértő új rend elfogadhatatlanságára a Fidesz-MKDSZ frakció nyomatékosan felhívta a közvélemény figyelmét, majd a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordult. A törvényességi felügyeletet gyakorló szerv megállapította, hogy a Közgyűlés házszabálya sérti az Alkotmányt és az önkormányzati törvényt is. Felszólította a fővárosi testületet, hogy 60 napon belül változtassa meg a jogsértő rendeletet.


Dátum: 2004-03-03 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:38:59.579217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Közgyűlés 2003. szeptember 25-én szocialista és szabaddemokrata többséggel megváltoztatta szervezeti és működési szabályzatát A súlyosan törvénysértő új rend elfogadhatatlanságára a Fidesz-MKDSZ frakció nyomatékosan felhívta a közvélemény figyelmét, majd a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordult.

A törvényességi felügyeletet gyakorló szerv megállapította, hogy a Közgyűlés házszabálya sérti az Alkotmányt és az önkormányzati törvényt is. Felszólította a fővárosi testületet, hogy 60 napon belül változtassa meg a jogsértő rendeletet.

A Demszky Gábor vezette Közgyűlés azonban nem csak a határidőt nem tartotta be, hanem mindezidáig példátlan módon saját működési szabályzatát sem.

Megnyugvással értesültünk arról, hogy a Fidesz-MKDSZ kifogásait elfogadva a tegnapi napon a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője az Alkotmánybírósághoz fordult. Bízunk abban, hogy a jogállami normákon kívül eső, a demokráciát, a nyilvánosságot és a képviselők jogait is durván sértő szabályozást az Alkotmánybíróság megsemmisíti. Ugyanakkor felszólítjuk Demszky Gábort, hogy a személyes kampánya helyett a Budapestiekre, a fővárosi problémákra fordítson nagyobb figyelmet és minden estben a törvényességet tartsa szem előtt. Mindaddig hiteltelenek a főpolgármester önkormányzati reformtörekvései, míg az általa vezetett város törvénytelen rendeleteket alkot és azokat a felszólítások, mi több Demszky Gábor személyes ígérete ellenére sem korrigálja.

Budapest, 2004. március 3.

Kupper András

frakcióvezető

Kapcsolódó elemek