Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-elnökség: Kövér László legyen a választmány elnöke

A Fidesz elnöksége Várhegyi Attilát pártigazgatónak nevezte ki, és azt javasolja, hogy Kövér László ügyvezető alelnök váltsa őt az országos választmány elnöki posztján.


Dátum: 2002-05-09 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:51.076260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán a csütörtöki elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy a választmány szombati tanácskozásán mond le posztjáról Várhegyi Attila, és ekkor szavaznak az új választmányi elnök személyéről is.

A pártelnök-frakcióvezető tájékoztatása szerint a választmány arról is határoz, hogy elfogadja-e az elnökség javaslatát, amely szerint a Fidesz kongresszusát június 15-ére hívják össze.

Elhangzott, hogy Kövér László helyett várhatóan Áder János lesz a Fidesz ügyvezető alelnöke.

A Fidesz elnöke közölte, hogy a párt kongresszusán tisztújítás nem lesz, de bizalmi szavazást kér a küldöttektől magával szemben, abban a reményben, hogy megerősítik őt posztján.

A kongresszuson a tervek szerint a politikai helyzetértékelésen túl szó esik az önkormányzati választásokról, és módosítják a párt alapszabályát is.

Pokorni Zoltán azt javasolja: az alapszabály úgy módosuljon, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ne csak tanácskozási, hanem szavazati joggal is tagja legyen a párt elnökségének.

A Fidesz elnökségi ülésén értékelték a keddi, várbeli polgári összejövetellel kapcsolatos pártreagálásokat.

Pokorni Zoltán felháborítónak nevezte, hogy Kovács László, az MSZP elnöke az eseménnyel összefüggésben Orbán Viktort Milosevichez hasonlította. Mint mondta: Miloseviccsel az a Munkáspárt ápolt jó kapcsolatokat, amely a parlamenten kívülről támogatja az MSZP-t.

A pártelnök elfogadhatatlannak és aljasnak ítélte Kovács László azon nyilatkozatát, amelyet a politikus a Duna Televízió egy hétvégi műsorában tett a határon túli vezetőkkel kapcsolatban. Pokorni Zoltán szavai szerint Kovács László úgy fogalmazott: a határon túli Fidesz-hű magyar politikusok a támogatásokat bőröndben viszik külföldre, hogy aztán a magyar adófizetők pénzéből kozmetikai szalonokat nyissanak.

Más téma kapcsán - kérdésre válaszolva - a pártelnök-frakcióvezető jelezte, hogy a polgári összefogást alkotó erők vezetői, akik a Fidesz képviselőcsoportjában foglalnak helyet, frakcióvezető-helyettesi tisztséget kapnak.

Szavai szerint a bizottsági helyek elosztásától függ az, hogy közülük ki tölt majd be úgynevezett fizetett frakcióvezető-helyettesi posztot.

Kapcsolódó elemek