Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista kéz szocialista kezet mos

Sajnálatosnak tartom, hogy Juhász Ferenc miniszter vagyongyarapodásának tisztázására vonatkozó kezdeményezésemet lesöpörte az asztalról a szocialista felsőbb érdek. Különlegesen súlyos demokráciadeficitet eredményez a döntés egy olyan kormányzópárt részéről, amely korábban azt hirdette, hogy üvegzsebűvé teszi a közéletet.


Dátum: 2004-03-03 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:05.049090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottságának szocialista elnöke szerint a vagyonnyilatkozati eljárás célja "a politikai közélet tisztaságának, a parlament tekintélyének óvása, a képviselők társadalmi ellenőrzésének fokozása". Ha Géczi József Alajos ezt a szocialista képviselőkre is vonatkozónak tartaná, akkor bizonyára nem utasította volna el Juhász Ferenc esetében a vagyonnyilatkozati eljárásra vonatkozó kezdeményezésünket. A miniszter úr családjának vagyongyarapodása annyira szembetűnő, hogy nem gondolhatunk másra, mint hogy a szocialista bizottsági elnök ezzel a határozatával a szocialista miniszter kezét próbálja tisztára mosni.

A bizottsági elnök határozatának tanúsága szerint a vagyonnyilatkozat statikus állapotot rögzít. Szerinte a cél "a gyarapodás törvényes megalapozottságának érzékeltetése, nem pedig a képviselő magánjellegű pénzügyi, vagyoni évközbeni műveleteinek ábrázolása, nyilvánosság elé tárása". Ha csakugyan nincs rejtegetni valója a miniszternek, akkor Géczi József Alajos miért nem segít, hogy tisztázhassa magát a szocialista politikus.

Lengyel Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Budapest, 2004. március 3.

Kapcsolódó elemek