Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánynak ideje lenne betartania az ígéreteit

A Fidesz örül annak, ha a kormány agrár-megállapodás betartására törekszik, mert minden megállapodás annyit ér, amennyit betartanak belőle - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.


Dátum: 2004-03-03 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:05.905302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus figyelmeztetett arra: a megszületett megállapodás csak az agrárium égető problémáira nyújt megoldást. A négypárti tárgyalások során korábban kétszer is azt ígérte a kormány, hogy javítja az agrárszektor versenyhelyzetét. Jó lenne, ha ezért is tennének valamit - fogalmazott a szóvivő.

A gazdasági miniszternek a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott nyilatkozatát kommentálva Halász János azt mondta, hogy Csillag István győzelmi jelentését szinte mindennap hallani. "Az a baj, hogy a győzelmi jelentések nem segítenek a magyar gazdaság helyzetén" - szögezte le.

Külföldi lapok elemzéseire hivatkozva a politikus hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben a külföldi befektetések Magyarországon voltak a legalacsonyabbak. Emlékeztetett arra, hogy az elemzők szerint a valutaválság veszélye nő Magyarországon. Halász János felhívta a figyelmet arra, hogy az előző kormány idején Magyarország az éllovasok közé tartozott. "A kormánynak a helyzet javítása érdekében valódi intézkedéseket kellene tennie" - fűzte hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek