Demszky szerint a Medgyessy-kormány felkészületlen és tudatlan
Demszky Gábor szerint, szakmailag felkészületlen és tudatlan volt a Medgyessy-kormány, amikor megszavaztatta az Országgyűléssel az ÁFA törvény szigorítását. A januártól jogerőre emelkedett törvény ugyanis az önkormányzatok beruházási költségvetését 25%-ban megdrágította.
Dátum: 2004-03-03 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:06.205800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Medgyessy-kormány és az Országgyűlés tavalyi döntése miatt, januártól az önkormányzatok beruházási költségvetése 25%-kal lett drágább. Ez a kötelező ÁFA kifizetés miatt alakult így. Ez Budapesten egyedül a tervezett csatornafejlesztések esetében több tízmilliárd forint többletkiadás jelent, de a fővárosi intézményi és vállalati körben is 4,5 milliárd forinttal növeli a kiadásokat. Az intézkedés természetesen sújtja a többi magyar önkormányzatot is. A tavaly ősszel megfogalmazott módosítást az SZDSZ - MSZP koalíció alkotta kormány terjesztette be, és elfogadtatásához szükség volt a szabaddemokrata voksokra is. A liberális párt által delegált főpolgármester -Demszky Gábor- szerint, a törvény jogerőre emelkedése a kormány tudatlansága és felkészületlensége miatt történhetett meg.
Demszky Gábor elmondta: "Nekem meggyőződésem, hogy annak idején, amikor az Országgyűlés döntött az ÁFA-törvény módosításáról- mivel itt egy rendkívül bonyolult törvényről van szó, aminek nagyon nehéz a nyelvezete, a struktúrája - olyan kérdésben döntött, amiről a képviselők nem is tudták, hogy miről szavaznak, minthogy a kormányülésen is, amikor tárgyalták a miniszterek, ezek a miniszterek nem voltak tisztában azzal, hogy mit támogatnak."
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az általános forgalmi adó visszaigénylését március 8-ig sürgősen rendezni kell, mert különben a hazai önkormányzatok az unió által elvárt és támogatott környezetvédelmi közműfejlesztések nem valósulhatnak meg.
hirtv.hu - fidesz.hu