Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessyék padlóra küldték az országot

Az MSZP-SZDSZ-kormány eddigi működésének közel két éve alatt padlóra küldte az országot. Ma gazdasági, pénzügyi és szociális válság van Magyarországon - mondta Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke szerdán este egy lakossági fórumon, Tiszalökön.


Dátum: 2004-03-03 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:06.836306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László emlékeztetett, hogy amikor a Fidesz-kisgazda-MDF-kabinet 2002-ben átadta a kormányzást, minden mutató felemelkedési pályát jelzett. Ezt a mai kormánypolitikusok is elismerték akkor azzal, hogy például azt mondták: végrehajtják a jóléti rendszerváltást, mert a rendelkezésre álló pénzből, ahogy fogalmaztak, csak a Fidesz klientúrája részesedett 1998 és 2002 között - mondta Kövér László. A Szövetség vezető tisztségviselője arra is emlékeztette a fórum mintegy 400 résztvevőjét, hogy az MSZP és az SZDSZ politikusai akkoriban a Széchenyi Terv és a lakástámogatási rendszer kiszélesítését ígérték, illetve a diákhitel kamatainak mérséklését helyezték kilátásba. Mindebből semmi nem lett, sőt, most jött a Draskovics-csomag, a megszorítás - hangsúlyozta Kövér László. A politikus kitért Medgyessy Péter kijelentésére, miszerint kormánya 900 milliárd forintos hiányt örökölt. Kövér László közölte: vérlázítóan alaptalan az állítás, de tegyük fel, hogy igaz, akkor viszont dilettáns a Medgyessy-kormány, hogy csak most, közel két év után vette észre az állítólagos hiányt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek