Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy Péter végre előállhatna valami épkézláb javaslattal is

Medgyessy Péter miniszterelnök a parlament tavaszi ülésszakát megnyitó beszédében három gumicsontot kínált fel a közélet szereplőinek ahelyett, hogy az embereket érdeklő, valóságos gondokról szólt volna - vélekedett Áder János szerdán Szolnokon a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett kerekasztal-beszélgetés előtti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-03-03 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:07.507938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közös európai parlamenti választási listáról, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról valamint a parlament létszámának csökkentéséről szóló kormányfői javaslatokat nem én minősítettem gumicsontnak, hanem a Népszabadság publicistája - tette hozzá a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. A politikus elmondta: sokkal jobban örülnének annak, ha kiderülne, mi az igazság a gázáremelés, az otthonteremtési támogatás, a diákhitelkamat, a gyógyszeráremelés, az M5-ös autópálya kivásárlása, vagy a Draskovics-csomag ügyében. A gázárakról szólva közölte: miközben a Medgyessy-kormány megszegte a korábbi tarifák fenntartására tett választási ígéretét, a bejelentett 6,8 százalékos mértékű emeléssel is félrevezette az embereket. A februári számlákból ugyanis az tűnik ki, hogy egy átlagos magyar háztartás közel 30 százalékkal fizet többet változatlan januári fogyasztás után, mint tavaly ilyenkor - mondta. Az otthonteremtési támogatásokat pedig úgy sikerült a kormánynak "javítani", hogy csökkentette a felvehető hitel nagyságát, illetve az adó- és kamatkedvezményeket valamint megrövidítette a visszafizetés futamidejét - fűzte hozzá.

Áder János szavai szerint a közös listás délibábos álmok helyett az embereket legfőképp arról kellene tájékoztatni, mit tartalmaz Draskovics-csomag, mert az sokkal jobban érdekli őket. Mint felidézte, először egy 120, aztán egy 155, végül egy 185 milliárd forintos költségvetési megszorítás készült, de erről az elmúlt hat hét során csak annyit lehetett megtudni, hogy az egyes minisztériumoktól mennyi pénzt fognak elvonni. Mivel nem ismerjük konkrétan, mi van a számok mögött, így azt sem tudhatjuk, hogy például a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól történt 36 milliárd forintos elvonás után befoltozzák-e az utakon télen keletkezett gödröket és kátyúkat - mondta a politikus.

Áder János leszögezte: a félrebeszélésből, az álproblémák feszegetéséből elég volt, a miniszterelnök ne lakossági fórumokon ötleteljen, hanem az emberek mindennapi dolgaival törődjön.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek