Tony Blair ma Rómába látogat
A brit miniszterelnök csütörtökön az olasz fővárosba látogat, ahol munkaebédre várja a római kormánypalotába Silvio Berlusconi.
Dátum: 2004-03-04 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:08.383411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozó témái között az iraki újjáépítés, az európai alkotmány és az európai gazdaság helyzete, de Tony Blair római látogatása elsősorban jelképes üzenetű az után, hogy Nagy-Britannia részt vett a Berlinben rendezett hármas, német-francia-brit csúcson, amelyet a meghívást nem kapott olasz miniszterelnök szedett-vedett direktóriumnak nevezett. Igaz, Berlusconi hozzátette, hogy a két főbűnös, Párizs és Berlin, London kormányfője csak tévedett, amikor a többi uniós állam kizárásával csatlakozott a berlini triumvirátushoz. A feszültség oldását szolgálja tehát mai találkozó, annál is inkább, mivel a római kormány London és Washington jelentős szövetségese az iraki koalíciós erőkben.
uno.hu - fidesz.hu