Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Román lap a Bayer-ügy fehér foltjairól

Továbbra sem tudni, hogy melyik volt az a román "illetékes szerv", amelynek állítólagos kérésére nem engedték beutazni Romániába Bayer Zsolt újságírót - derül ki a Cotidianul című lap csütörtöki írásából.


Dátum: 2004-03-04 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:10.285608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap a román határrendőrség két nappal korábban kiadott közleményére utal, az hivatkozik bizonyos "illetékes szervek" kérésére, amelynek alapján megtagadták a magyar publicista belépését. A cikk megállapítja: ez a közlemény bonyolultabbá tette az ügyet, hiszen abban indoklás is szerepel, amely viszont a meg nem nevezett szervtől és nem magától a határrendőrségtől származik. Eszerint Bayer Zsolt azért nem léphette át a határt, mert "veszélyt jelent a román nemzetbiztonságra nézve" - idéz az újság. A Cotidianul hiába próbálta megtudni a határrendőrség főparancsnokától, honnan érkezett a kérés, csak azt a választ kapta: "az adott intézmény kérése törvényes volt".

A lap nem tudta kihúzni a határrendőrségből, hogy milyen intézményt fed az "illetékes szerv" kifejezés, ezért csak találgatott. Ilyen megnevezés mögött - írta - a román elhárító hivatal (SRI), a külföldi hírszerző szolgálat, a belügyminisztérium kebelén belül működő idegenrendészeti hatóság, vagy maga a rendőr-főkapitányság állhat - olvasható a lapban, amely megállapítja, hogy lapzártáig senki semmiféle érdemi információval nem volt hajlandó szolgálni.

A Cotidianul idézte Cosmin Dobran külügyi szóvivőt is, aki azt mondta: semmiféle hivatalos levelezés nem zajlott a Bayer-ügyben Bukarest és Budapest között. A szóvivő a lap szerint kijelentette: a román külügyminisztérium nem kommentálja a hírszerző szolgálatok tevékenységét, e szervektől nem is kapott ez ügyben tájékoztatást. Dobran hozzátette: minisztériumának nem is állt volna módjában "persona non gratának" nyilvánítani Bayer Zsoltot, mivel nem diplomatáról, hanem újságíróról van szó.

A lap idézte Tóth Tamás magyar külügyi szóvivőt, aki szerint a budapesti hatóságok a Bayer nyilatkozatában szereplő információk alapján lépnek az ügyben, a bukaresti magyar konzuli szolgálat ezek ismeretében - ha szükség lesz rá - összegyűjti az üggyel kapcsolatos pótlólagos információkat.

Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke a lapnak adott nyilatkozatában elítélte azt a módot, ahogy egy újságírót feltartóztattak a határon, hiszen - mint mondta - ez a sajtószabadságnak, valamint az eszmék szabad áramlásának a korlátozását jelenti.

A Cotidianul megállapította: Bayer Zsolt a magyar ellenzékhez közelálló újságíró, aki rokonszenvezik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autonómia-eszméivel. A lap megjegyezte még, hogy az Edélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az SZNT létrehozásának egyetlen kezdeményezőjével szemben sem folytat nyomozást a főügyészség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek