Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vajon miért pikkel a bankárkormány a fiatalokra?

A kormány bosszúhadjáratot folytat a fiatalokkal szemben, teheti mindezt gyurcsányi asszisztálással, merthogy Gyurcsány Ferencnek vagy nincs érdekérvényesítő képessége a kormányban, vagy van, csak azt másra használja fel. A fiatalok nem ilyen minisztert, nem ilyen minisztériumot szerettek volna, elvárták volna a minisztertől, hogy megfelelő érdekérvényesítő képességét a kormányon belül latba vesse és megakadályozza, hogy a gazdasági megszorító Draskovics-csomag milliárdokat vegyen el a fiataloktól - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidelitas alelnöke Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselővel közösen tartott csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-03-04 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:10.867566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Vajon miért pikkel a bankárkormány a fiatalokra? - kérdezte Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő. Feltehetően azért, mert több felmérésből egyértelműen kiderült: a fiatalok egyetértettek és támogatták az Orbán-kormány azon intézkedéseit, amelyek az életkörülményeiket, helyzetüket és lehetőségeiket javították, mint a tandíj eltörlése, az utazási kedvezmények rendszerének kiszélesítése, az otthonteremtési támogatás kialakítása, valamint a diákhitel bevezetése - tette hozzá a politikus.

Sokat ígért, keveset adott és annál többet vett el a Medgyessy-kormány

A Medgyessy-kormány ehhez képest nagyon sokat ígért, keveset adott és annál többet vett el. Megnyirbálták az otthonteremtési rendszert, újra napirenden van a tandíjkérdés, a diákhitel törlesztőrészletei szintén növekedtek az elmúlt időszakban, a tömegközlekedésben a diákjegyek árai ugyancsak emelkedetek - hívta fel a figyelmet Nyitrai Zsolt.

Szijjártó Péter országgyűlési képviselő elmondta: a szocialista-szabad demokrata kormány sportminiszterei azt ígérték, hogy a sportköltségvetés el fogja érni a GDP 1 százalékát, ehhez képes 2004-re még a 2002. évinél nominálisan is alacsonyabb költségvetési összeget, azaz 25 milliárd forintot határoztak meg a GYISM számára. Amikor a kormány beismerten rossz gazdasági helyzetfelismeréséből adódóan kénytelen volt megszorító csomagot életbe léptetni, akkor további 3 milliárd forintot vontak el a tárcától.

- Érthetetlen és megindokolhatatlan az, hogy egy tárca költségvetésének egy nyolcadát elvonják. Hogyan tudja teljesíteni a tárca az eredetileg meghatározott céljait és feladatait költségvetésének több mint 10 százalékos elvonása után? Az ISM igazgatási kiadásainak 1,9 százalékát vették el, míg a gyermek és ifjúsági célokra előirányzott kiadások 28 százalékát az ifjúsági és sporttárcától - mutatott rá Szijjártó Péter.

Mely területek lesznek a szenvedői a drasztikus elvonásoknak?

Táborozási költségek 40 százalékát elvonják, a drogmegelőzésre szánt összeg is nagyon komoly fűnyírón ment keresztül, az ifjúsági házak (fenntartásra, működtetésre, illetve építésére)ugyancsak drasztikusan csökkentett költségvetéssel számolhatnak. Mindez azt jelenti, hogy a gyermekek és a fiatalok számára megteremtendő közösségek, közös programok, valamint a drogmegelőzés mind-mind kárvallottja a költségvetési elvonásoknak - mondta a Fidelitas alelnöke.

Furcsa, hogy a sportminiszrter nem áll ki úszósapkában és nem jelenti be, hogy az Úszó EB-re szánt támogatás drasztikusan lecsökkent 1,8 milliárd forintról 400 millió forintra - mutatott rá a politikus.

- A kormány bosszúhadjáratot folytat a fiatalokkal szemben, teheti mindezt gyurcsányi asszisztálással, merthogy Gyurcsány Ferencnek vagy nincs érdekérvényesítő képessége a kormányban, vagy van, csak azt másra használja fel. Úgy tűnik, hogy a milliárdos miniszter számára fontosabb a szocialista felemelkedésről valamelyik vasárnapi pártrendezvényen filozofálgatni, vagy fontosabb megyei pártelnöki ambíciókat kielégíteni - jelentette ki a politikus.

Arra kérik a minisztert, ha lehet, ne eszköznek, hanem célnak tekintse a tárcát, tekintse azt a fiatalokért végzendő szolgálatnak. A fiatalok nem ilyen minisztert, nem ilyen minisztériumot szerettek volna, elvárták a minisztertől, hogy megfelelő érdekérvényesítő képességét a kormányon belül latba vesse és megakadályozza, hogy a gazdasági megszorító csomag milliárdokat vegyen el a fiataloktól, ezzel is nehezebbé téve mindfannyiunk életkörülményeit.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek