Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Májusig elkészül az észak-pest megyei regionális hulladéklerakó terve

Májusig elkészül az észak-pest megyei regionális hulladéklerakó létesítésének terve - közölte a társulás elnöke csütörtökön, Gödöllőn. Megkezdődtek az előkészületek a Gödöllő és Kerepes határában, valamint a Nógrádmarcaliban már működő hulladéklerakó továbbfejlesztésére, amely az Észak-kelet Pest Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulásba tömörülő falvak, városok kommunális szemetét fogadja be - mondta Gémesi György a témáról rendezett tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-03-04 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:12.017709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gémesi György, aki egyúttal Gödöllő polgármestere, közölte: az uniós előírások szerint létesülő, 6,6 milliárd forintból megvalósuló lerakóhoz hárommilliárd forinttal járul hozzá az unió.

Mivel a helyszínül szóba jöhető községek többsége helyi népszavazáson elutasította a beruházást, veszélybe került az uniós támogatás. Ezért most Gödöllő, Kerepes és Nógrádmarcali felajánlotta, hogy a meglévő hulladéklerakójukat korszerűsítik, bővítik és helyet adnak a régió központi hulladéklerakójának kiépítéséhez - tájékoztatott.

Elmondta: egyelőre 44 település jelezte, hogy részt kíván venni a projektben saját hulladékgondjainak rendezésére. Az EU brüsszeli központja a februárban lejárt határidőt május végéig meghosszabbította, s ez idő alatt dolgozza ki a társulás a lerakók kibővítésének, korszerűsítésének feltételrendszerét.

Amennyiben a kész tervet a környezetvédelmi tárca és Brüsszel elfogadja, még az idén közbeszerzési eljárás alapján kiválasztják a beruházót, s 2007-től 50-50 százalékos arányban a két korszerűsített lerakó megkezdheti a hulladék befogadását, válogatását, újrahasznosításának előkészítését - mondta a társulás elnöke.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek