Semmi akadálya, hogy Medgyessy beváltsa ígéretét
Medgyessy Péter hétfőn Orbán Viktorral találkozva szavát adta: ha a Fidesz a gyógyszerek ötszázalékos áfájának megszüntetése érdekében olyan konstrukcióval áll elő, amely nem ellenkezik az európai szabályozással, úgy kormánya ezt támogatni fogja. A Fidesz ennek megfelelően azt javasolja: május 1-jétől a nyugdíjasok és a 18 év alatti gyermeket nevelő családok esetében az áfa visszaigényelhető legyen. A intézkedés forrása az áram - Medgyessy által favorizált, nem EU-konform - 15 százalékos áfájának 12 százalékra való csökkentése lenne.
Dátum: 2004-03-04 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:15.039567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alelnök utalt rá: a Medgyessy-kormány emellett jelentősen csökkentette a gyógyszertámogatás is, a májusi európai uniós csatlakozásunktól esedékes ötszázalékos gyógyszer-áfát pedig már január 1-jén bevezette.
Ezen intézkedések miatt - mondta - a nyugdíjasok helyzete és a betegek terhei elviselhetetlenné váltak.
Ezért a Fidesz - összhangban Medgyessy Péter Orbán Viktornak tett ígéretével - azt javasolja, hogy május 1-jétől, a kérdésben leginkább érintett két társadalmi réteg, a nyugdíjasok és a 18 év alatti gyermeket nevelő családok esetében az áfa visszaigényelhető legyen - mondta. Pokorni Zoltán az indítvány jogszerűségét alátámasztva elmondta, hogy az Európai Unió bizonyos társadalmi csoportok szociális alapon történő támogatását nem tiltja.
A Fidesz alelnöke az intézkedés költségvetési forrásairól szólva úgy fogalmazott: a Medgyessy-kormány az elektromos áram áfáját tizenöt százalékra emelte, holott az Európai Unió országaiban csak tizenkét százalékos ugyanez a teher. Megfogalmazása szerint ez egy olyan összeg, amelyet illő lenne, hogy visszaadjanak.
Pokorni Zoltán tájékoztatása szerint a Fidesz, amely országgyűlési határozat formájában kívánja előterjeszteni elképzeléseit, arra kéri Medgyessy Péter kormányát, hogy a szükséges jogszabálymódosítás részleteit dolgozza ki.
Bízunk benne, hogy javaslatunkat a pártok megszavazzák, hiszen tisztességes, erkölcsös és jó dologról van szó - fogalmazott Pokorni Zoltán.
Aszódi Pál, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke a sajtótájékoztatón a magyar nyugdíjasokhoz szólt. Mint mondta, örül annak, hogy Orbán Viktor kezdeményezésére Medgyessy Péter a nagy nyilvánosság előtt tett ígéretet.
Aszódi Pál hangsúlyozta, hogy az Orbán Viktor által felvetettek minden nyugdíjas érdekét szolgálják.
Fotó: Névai Gábor
fidesz.hu