Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky sokadszorra hagyta magára és csapta be a csepelieket

Demszky Gábor legnagyobb bűne, hogy elvette a csepeliektől a Weiss Manfréd Kórházat. Miközben a közgyűlésben szunyókálva (mint ismeretes a vita közben elaludt) döntött a csepeli kórház bezárásáról, azt ígérte, hogy segítik a csepeli betegeket a jogutód Jahn Ferenc Kórház megközelítésében: sűrítik az 59-es buszjáratot, a mentők számára kiszélesítik a Gubacsi hidat. Ám ezek is a betartatlan ígéretek számát növelték - mutat rá Németh Szilárd, a Fidesz csepeli frakcióvezetője.


Dátum: 2004-03-04 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:16.263938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Közgyűlés MSZP-s, SZDSZ-es többsége a költségvetési vitában sorra leszavazta a csepeli emberek életének biztonságát növelő Fidesz-MKDSZ javaslatokat.

Mint köztudott 1996-ra kellett volna megépülnie a Demszky Gábor által megígért gerincútnak, de mind a mai napig 1 cm sem épült. A meglévő út kátyúkkal borított, a Táncsics, Kossuth és Rákóczi úti lakótelepek környéke rendkívül büdös és zajos. Csepel jelentős részén, legfőképp Királyerdőben nincs sem csapadék-, sem szennyvízelvezető csatorna, de az EU-ba igyekvő Demszky korábbi ígérgetései ellenére csak 2007-től ígéri (megint egy ígéret) azok kiépítést. Ahol már önerőből csatornázott a lakosság, ott ez évtől fizethetik a 36%-kal megemelt csatornadíjat, nem is szólva a súlyos víz-, gáz-, villany-, szemétdíj-számlákról, továbbá a felemelt BKV-jegy- és bérletárakról. Tudni szeretnénk, vajon kiknek az érdekében döntött így Demszky Gábor?

Demszky Gábor legnagyobb bűne, hogy elvette a csepeliektől a Weiss Manfréd Kórházat. Miközben a közgyűlésben szunyókálva (mint ismeretes a vita közben elaludt) döntött a csepeli kórház bezárásáról, azt ígérte, hogy segítik a csepeli betegeket a jogutód Jahn Ferenc Kórház megközelítésében: sűrítik az 59-es buszjáratot, a mentők számára kiszélesítik a Gubacsi hidat. Ám ezek is a betartatlan ígéretek számát növelték, hiszen ma az MSZP-s, SZDSZ-es többség Demszky Gábor vezényletével nem szavazta meg a Fidesz-MKDSZ indítványokat a Gubacsi híd kiszélesítéséről, az 59-es busz járat-sűrűsítéséről, a csepeli mentőállomás bővítéséről, átépítéséről, a Jahn Ferenc Kórház betegellátásának korszerűsítéséről

Elfogadhatatlan, hogy Horváth Gyula szocialista (kerületi egészségellátást felügyelő) alpolgármester, csepeli fővárosi képviselő sem szavazta meg kerületének, Csepelnek javát, biztonságát szolgáló javaslatokat. Kiket képvisel Horváth Gyula a közgyűlésben, ha nem a csepeliek érdekében szavaz?

Budapest, 2004. március 4.

Németh Szilárd

csepeli frakcióvezető

Kapcsolódó elemek