Horst Köhler elfogadja a német elnökjelöltséget
Horst Köhler, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója hamarosan távozik a szervezet éléről és indul a németországi elnökválasztáson.
Dátum: 2004-03-04 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:18.916880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Köhler csütörtökön közölte döntését az IMF igazgatótanácsának rövid ülésén, miután a német ellenzéki pártok jelölték az államfői tisztségre.
Az IMF vezérigazgatója az este folyamán sajtóértekezleten jelenti be elhatározását.
Az 1943-ban Lengyelországban született Köhler 2000 március végétől tölti be az IMF vezérigazgatói tisztségét. Előzőleg két éven át az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ügyvezető elnöke volt, ahova a Német Takarékbankok Szövetségének vezetői székéből került.
MTI - fidesz.hu