Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdős Norbert: Nem hajtottuk igába a fejünket

Erdős Norbert fideszes országgyűlési képviselő a napokban a köröstarcsai kopjafánál mondott ünnepi beszédet a kommunizmus áldozatainak emlékére.


Dátum: 2004-03-04 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:19.538095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar nép története olyan, mint a játékkockából épített vár, amit úgy építettünk, hogy biztos alapokon álljon - mondta Erdős Norbert, majd Magyarország mindenkori helyzetét értékelte: ,,Küzdöttünk az idegen, magyarokat leigázni, bekebelezni akaró népekkel. Nem hajtottuk igába fejünket, vérünket adva harcoltunk szabadságunkért".

A poliitkus szólt arról is, hogy ,,az Andrássy út 60. ma már múzeum, ahol nemcsak az áldozatoknak van fala, hanem a tetteseknek is."

Ezt követően a Köröstarcsán 1950-ben áldozatul esett Molnár Sándor történetét hallhatták az emlékműnél megjelent érdeklődők.

Forrás: Békés Megyei Hírlap, 2004. március. 4.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek