Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megsemmisített iratok? - "Hatalmas csomagokat" csempésztek ki a K and H Equitiestől

Tatai Laura rendőrségen tett tanúvallomásában egyértelműen megerősítette, hogy Kulcsár Attila utasítására jelentős mennyiségű iratot vittek ki a K and H Equitiestől. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. önkormányzati főosztályvezetője elismerte, hogy maga is részt vett a "hatalmas csomagok" kicsempészésében. Az iratokat Tatai tudomása szerint Sz. Gyula taxisofőr megsemmisítette.


Dátum: 2004-03-05 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:20.699729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága korábban nem erősítette meg lapunk azon információját, hogy Szász Károly PSZÁF-elnök megveretése - illetve a Pannonplast-ügy kirobbanása - után iratokat vittek ki a K and H Equitiestől, ám a birtokunkba került tanúvallomási jegyzőkönyv ezt az állítást egyértelműen alátámasztja. Tatai Laurát, a pénzintézet önkormányzati főosztályának vezetőjét a nyomozók kétszer is kihallgatták az ügy kapcsán. A jegyzőkönyv szerint Tatai 2003. július 1-jén B. Katalin kérésére két nagy csomagot vett át az Equities egyik recepciósától. Mint mondta, másnap Kulcsár Attila utasítására átadta a dokumentumokat Sz. Gyula taxisofőrnek, aki ugyancsak a bróker utasítására megsemmisítette azokat. Tatai tagadta, hogy a kicsempészett iratok tartalmáról információi lennének. A nyomozók szembesítették a közte és Kulcsár Attila között lezajlott telefonbeszélgetést rögzítő lehallgatási jegyzőkönyvvel. Eszerint a főosztályvezető a bróker azon kérdésére, hogy mi van, illetve mi maradt nála, azt válaszolta: "Hát van egy csomag, amit hazavittem.

Hát abban igazából semmi izgalmas, egy-két dolog van, az otthon van. Meg amit fölhoztam most, az két hatalmas csomag. Tehát nagyon...". Ekkor vágott a szavába Kulcsár, aki közölte: a csomagokat másnap adja át Sz. Gyulának, aki majd megsemmisíti azokat.

A telefonbeszélgetést Tatai Laura azzal magyarázta, hogy azt a néhány iratot, amelyet egy kolléganője, H. Mónika kérésére vitt haza, átnézte, de a nagyobb terjedelmű csomagokat nem. Azokat - mint mondta - Sz. Gyula elvitte. Emlékezetes, a brókerügy kapcsán a taxisofőrről korábban már kiderült: az Inter-Európa Bank Rt.-től szír állampolgárok által felvett - pénzmosásból származó - milliárdok egy részét ő továbbította meghatározott személyekhez. A Magyar Nemzet úgy tudja, Sz. Gyula nagyobb összegeket vitt az MTI, illetve a MTV épületéhez.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek