Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kökény elismerte: nem ennyi az annyi

A gyógyszervásárlással kapcsolatos lakossági terhek 15-16 százalékkal nőttek az idei év első két hónapjában, s ez valóban meghaladja a korábban tapasztaltakat - ismerte el Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a Duna Televízió Indul a nap című műsorában.


Dátum: 2004-03-05 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:21.283900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A 15-16 százalékos tehernövekedés (..) valóban meghaladja a korábban tapasztaltakat" - hangsúlyozta a miniszter.

Közlése szerint a támogatott gyógyszerkörben, amely az összes gyógyszernek körülbelül a felét teszi ki, 8-10 százalék körüli az árnövekedés, ideértve az áfa-módosulást, a kiskereskedelmi árrés növekedését és bizonyos támogatások változását ott és akkor, amikor a gyógyszergyártók az irreálisan magas árakat a helyettesíthető gyógyszerek esetében sem akarták csökkenteni.

"A többi az nem támogatott gyógyszer. Tehát ezekből együttesen áll össze ez a 15-16 százalékos tehernövekedés, amely valóban meghaladja a korábban tapasztaltakat" - mondta a miniszter.

Kökény Mihály kijelentette: ebben az évben már nem lehet további lakossági tehernövekedést megengedni a gyógyszerpiacon.

A minisztert pénteken reggel az MTI Brüsszelben a repülőtéren ugyan utolérte, de Kökény Mihály elfoglaltsága miatt nem tudott nyilatkozni.

Az OEP sajtóosztályának munkatársa pénteken reggel azt közölte, hogy az egészségbiztosító a gyógyszerárakról nem nyilatkozik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek