Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszteséges a Volkswagen haszongépjármű ágazata

Nyolc év óta első ízben lett veszteséges a Volkswagen haszonjármű-gyártó részlege tavaly az új modellekre fordított tetemes költségek miatt - tette közzé a német autógyártó konszern pénteken.


Dátum: 2004-03-05 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:24.193580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A VW közleménye szerint a részleg üzemi vesztesége 233 millió euró volt 2003-ban a 2002. évi 164 millió euró eredménnyel szemben. Az eladások csökkenése ellenére az árbevétel 1,2 százalékkal 4,5 milliárd euróra nőtt. Bár a társaság idén is jelentős összegeket fordít beruházásra, Bernd Wiedemann, a haszonjármű részleg igazgatója arra számít, hogy az üzletág az idén szerény nyereséget fog felmutatni. A haszonjármű részleg beruházásai 675 millió euróra rúgtak 2003-ban az egy évvel korábbi 572 milliót követően, s tavaly három új modellt dobtak piacra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek