Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Betegellenes politikát folytat a miniszter

Eljött az igazság pillanata. Kökény Mihály egészségügyi miniszter ma reggel beismerte, hogy az év elején átlagosan 16 százalékkal emelkedtek a gyógyszerárak. Ezzel a miniszter végleg elvesztette szavahihetőségét, hiszen néhány hónappal ezelőtt még maximum 8 százalékos gyógyszeráremelésről beszélt. A kialakult helyzetért egyértelműen Kökény Mihály a felelős - írja közleményében Selmeczi Gabriella egészségügyi kabinetvezető.


Dátum: 2004-03-05 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:24.791355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idei áremelés mértéke azért is megdöbbentő, mert ha szocialisták nem rúgták volna fel a polgári kormány által kötött gyógyszer-megállapodást a gyártókkal, az árak mindössze 4 százalékkal emelkedhetnének. A miniszter tevőlegesen részt vett a gyógyszerek árdrágításában, hiszen jogszabályban csökkentette több száz orvosság tb-támogatását, ráadásul számos gyógyszer ingyenességét is megszüntette.

Mindezek alapján felkérjük Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy mentse fel Kökény Mihályt az egészségügyi tárca éléről a miniszter szándékosan betegellenes politikája miatt.

Budapest, 2004. március 05.

Selmeczi Gabriella

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Egészségügyi Kabinetvezető

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek