A Fidesz lobbizás helyett munkát javasol
A biztonságos európai uniós csatlakozás érdekében lobbizás helyett munkát javasol a Fidesz elnöksége Medgyessy Péternek - áll a Szövetség elnökségének pénteki közleményében.
Dátum: 2004-03-05 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:25.398675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2004. május 1. után a Magyarországon érvényes jogszabályok 50 százaléka, a gazdasági szabályozók 80 százaléka az Unióban születik meg. Az országgyűlés akkor tudja a magyarok érdekeit hatékonyan képviselni Brüsszelben, ha álláspontja nemzeti konszenzusra támaszkodhat. Azonban Medgyessy Péter e heti antidemokratikus felvetése értelmében a Magyar Nemzeti Lobbitanács olyan tisztázatlan jogállású testület lenne, amely semmiféle érdekérvényesítő szerepet nem kapna. A Fidesz ezért azt javasolja, hogy a demokratikus keretek között létrehozott Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága működjön a nemzeti konszenzus megteremtésének intézményeként, amely az Európai Parlament magyar képviselőivel egészülhetne ki.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az európai integrációval kapcsolatos munka hatékonyabbá tétele érdekében indokoltnak érzi a Házszabály módosítását, miszerint az Országgyűlési üléseken külön idő álljon rendelkezésre a csatlakozással kapcsolatos kérdések megvitatására.
A Fidesz álláspontja szerint az Országgyűlés ezáltal teremtheti meg Magyarország számára a nemzeti konszenzuson alapuló biztonságos jogalkotás munkakörülményeit.
Budapest, 2004. március 5.