George Bush elnök Hold- és Mars-utazási terveit bírálja a volt űrhajós
George Bush amerikai elnök Hold- és Mars-utazási tervét bírálta John Glenn volt űrhajós, mivel azt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) előirányzott alapvető űrkutatási programok rovására valósítanák meg.
Dátum: 2004-03-05 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:26.904033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az űrkutatás témakörével foglalkozó új elnöki bizottság előtt Glenn határozottan ellenezte, hogy a Mars-kutatás érdekében megrövidítsék az ISS költségvetését, ami 15 országnak tett ígéret megszegését is jelentené egyben - jelentette pénteken az egyik amerikai napilap.
John Glenn, az első amerikai űrhajós, aki megkerülte a Földet, az Ohio állambeli Daytonban, a légierő repülési múzeumában fejtette ki véleményét meghallgatásán. Daytonban működtek a repülés amerikai úttörői, a Wright-fivérek. Glenn 24 évig volt Ohio állam szenátora, mielőtt 1998-ban nyugdíjba vonult.
Az elnök januárban felvázolt elképzelése szerint az Egyesült Államok 2010-ig teljesíti az ISS kiépítésében vállal kötelezettségeit, ezt követően azonban szellemi és anyagi forrásait a Mars kutatására összpontosítja, amelynek részeként a következő évtized végére közbülső állomást létesít a Holdon a vörös bolygó meghódítására. John Glenn szerint meg kell fontolni a Nemzetközi Űrállomás élettartamának a meghosszabbítását, ha már az Egyesült Államok 30 millió dollárt ölt bele a létrehozásába, és emellett szól a befejezetlen, vagy még el sem kezdett, de a tudósok által szerte a világon várva várt kísérleti programok nagy száma is.
A 9 tagú elnöki bizottság országszerte öt meghallgatást tart, hogy megismerje a tudóstársadalom véleményét és új ötletekkel gazdagítsa az elnök tervét. A testület júniusban terjeszti be jelentését az elnöknek.
MTI - fidesz.hu