Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelem Fő utca: Európában magyarul

Itt az idő, hogy mindannyian tudjuk és érezzük, valódi szabadságot nyerhetünk. Nem felszabadítottak leszünk, hanem egy újraegyesített Európa szabad polgárai. Ezért fontos, hogy szabad emberek, szabad akaratukból egy Szabad Európához csatlakozzanak. Így a 450 milliós Európa Unió sokszínű lesz az egységben - mondta Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke pénteken a Történelem Fő utca győri rendezvényén.


Dátum: 2004-03-05 20:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:28.447904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A téli szünet után elsőként Győr felé kanyarodott a Történelem Fő utca közéleti, kulturális országjáró rendezvénysorozat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Körök találkozóján többek között felszólalt Schmitt Pál, Balás Piri László, Kárpáti György, valamint Szakács Imre és Szijjártó Péter országgyűlési képviselő.

A kulturális közéleti találkozó helyszínén az egybegyűlteket Gergely Éva, Vikidál Gyula, Sasvári Sándor, Szabó Csilla, valamint Ókovács Szilveszter szórakoztatta. Nagy érdeklődés kísérte a Sajtóklub műsorát.

Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke, a rendezvény főszónoka megköszönve a megtisztelő meghívást a Fő utcára, mint fogalomra hívta fel a figyelmet.

Többféleképpen értelmezhető: az emberiség Fő utcáját a jóisten jelölte ki, s ennek végén béke, szeretet és szolidaritás van. Magyarország Fő utcáját Szent István jelölte ki, ezáltal irányt adva a magyar nemzetnek. És van Fő utcája az egyénnek, melyet mi magunk, azaz a belső iránytűnk határoz meg, melyhez a család, a barátok és a hitünk ad fundamentumot - mondta Schmitt Pál, majd hozzátette: ezért szeretek én a Fő utcán járni.

Schmitt Pál kijelentette: mindig a nemzet érdekében fog politizálni, hiszen a nemzet látóhatára az ameddig a szem ellát, az országhatára, ameddig az útlevél érvényes, és a nemzet valódi határa ameddig a szívünk érez.

- És mi, a Szövetség politikusai mindenhol otthon tudjuk magunkat, ahol érezzük az emberek szeretetét. Győr egy ilyen város - mondta az alelnök

Az európai választásokkal kapcsolatban Schmitt Pál a Szabad Európa lista vezetője minden jelenlévőt arra buzdított, hogy a saját környezetében beszélgetések, diskurzusok formájában segítse a Fidesz európai uniós kampányát, hiszen itt az idő, hogy mindannyian tudjuk és érezzük, valódi szabadságot nyerhetünk. Nem felszabadítottak leszünk, hanem egy újraegyesített Európa szabad polgárai, ezért fontos tehát, hogy szabad emberek, szabad akaratukból egy Szabad Európához csatlakozzanak. Így a 450 milliós Európa Unió sokszínű lesz az egységben - mutatott rá a listavezető.

Schmitt Pál beszédében elmondta: a "Rendezni végre közös dolgainkat" jelmondat nem csak Magyarországra, hanem Európára is érvényes, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy egy biztonságos Európában éljünk. A júniusi választás előszobája lesz a 2006-os országgyűlési választásnak és nem mindegy, hogy ki lép be az ajtón és milyen ruha van rajta. Ezért fontos, hogy a Szövetséggé alakult Fidesz eredményes legyen. Ehhez az eredményességhez a Szövetségnek és a polgári köröknek együtt kell működni.

Schmitt Pál beszédét vidám hasonlattal zárta:

- Én egy olyan "kofa" vagyok, aki a fényes almát árulja, amelyik ép és egészséges. Soha nem szidom a másik portékáját, ezért tudom azt mondani, hogy a mi utunk egy fényes és jó irányba mutató út, melyben mindannyiunknak hinni kell, és melynek végén egy szeretettel és szolidaritással összetartozó Európa áll.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek