Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áprilisban tovább csökkent a munkanélküliség

Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma áprilisban az előző hónaphoz és a megelőző év azonos időszakához képest, 19.400-zal, illetve 34.300-zal - közölte a Gazdasági Minisztérium pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-05-10 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:53.771692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A munkaügyi központokban nyilvántartott munkanélküliek száma így április végén 348.800 volt. Az egyes területek között igen nagyok az eltérések, Budapesten a regisztrált munkanélküliekkel számított ráta 2,4 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 18,5 százalék volt áprilisban. Egy évvel ezelőtt Budapesten 2,7 százalékos, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 19,9 százalékos volt a ráta.

A tartósan munkanélküliek száma 24 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi mértékhez képest. A ráta az ország valamennyi földrajzi régiójában csökkent az egy évvel korábbival összehasonlítva, a legkedvezőbb változás az észak-alföldi és az észak-magyarországi térségben tapasztalható, ahol 2,2, illetve 1,3 százalékponttal csökkent a munkanélküliség.

A pályakezdő fiataloknál is kedvező a változás, áprilisban 12 százalékkal kevesebb pályakezdő lépett be a nyilvántartásba, mint egy évvel korábban.

Az előző hónapokról 47.300 betöltetlen, bejelentett álláshely maradt meg áprilisra. Az áprilisban bejelentett új álláshelyekkel együtt 90.900 álláshelyet tudtak felajánlani a munkaügyi központok a munkanélkülieknek. A hónap során 46.900 álláshely-ajánlat szűnt meg betöltéssel, visszavonással, így a hónap végén 44 ezer betöltetlen álláshely állt rendelkezésre.

Kérdésre válaszolva Székely Judit, a tárca helyettes államtitkára elmondta, hogy az előrejelzésnek megfelelően a fél év végére várhatóan 320 ezer alatt lesz a regisztrált munkanélküliek száma.

Az eddigi adatok szerint a kedvezménytörvénnyel összefüggésben a

külföldi szezonmunkások száma sem nő majd jelentősen

Kapcsolódó elemek