Brit katonák sebesültek meg Irakban
Négy brit katona sebesült meg pénteken egy ellenük indított támadásban - közölte Londonban a brit védelmi minisztérium szóvivője. Elmondta: a katonákra járőrözésük közben nyitottak tüzet automatafegyverekből, és rakétagránátokat is kilőttek rájuk Majszán kormányzóságban.
Dátum: 2004-03-06 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:29.056490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A britek viszonozták a tüzet. A négy sebesültet egy Bászra melletti kórházba szállították. Nincsenek életveszélyben - közölte a szóvivő. A brit megszállási övezet Irak dél-keleti sarka. Ebben a térségben hónapok óta viszonylag nyugodt a helyzet. Legutóbb tavaly nyáron fordult elő súlyos incidens: júniusban hat brit katonai rendőr vesztette életét egy támadásban.
MTI - fidesz.hu