Robbanás Moszkvában
Nagy erejű robbanás rázott meg vasárnap hajnalban egy moszkvai lakóházat, a detonáció oka egyelőre véglegesen még nem tisztázott. A biztonsági szakemberek előbb pokolgépes merényletről tettek említést, de az Interfax orosz hírügynökség rendőrségi forrásokból úgy értesült: valószínűbbnek tűnik, hogy gázrobbanás történt.
Dátum: 2004-03-07 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:33.542384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A leomlott romok alatt emberek, köztük gyerekek is vannak, de egyelőre nem tudni, hogy hányan - közölték a helyszínre ékező tűzoltók és mentőcsapatok. Később azonban ezeket a beszámolókat sem erősítették meg. A legfrissebb adatok szerint legkevesebb hárman sebesültek meg. A robbanás az orosz főváros egyik déli kerületében egy tizenegyemeletes toronyház harmadik emeletén következett be. Válaszfalak dőltek ki, néhány lakás megsemmisült.
MTI - fidesz.hu