Répássy Róbert politikai haszonszerzéssel vádolja az MSZP-t
A Fidesz parlamenti frakciója felszólítja Lamperth Mónikát, az új szocialista kormány belügyi tárcájának várományosát: ne akarjon mások emberi tragédiájából politikai hasznot húzni.
Dátum: 2002-05-10 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:54.655844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken reagált a szocialista politikus előző napi, a móri tragédia kapcsán tett nyilatkozatára.
Mint mondta, az MSZP politikusainak különösen azért nincs erkölcsi alapjuk a polgári kormány idején született jogszabályi módosításokat bírálni, mert az elmúlt négy évben nem támogatták a büntető jogszabályok szigorítását és a kabinet maffiaellenes intézkedéseit.
Répássy Róbert arra is felhívta a figyelmet, hogy az MSZP és az SZDSZ előző kormányzásának utolsó évében, 1998-ban volt a legmagasabb az ismertté vált bűncselekmények száma.