Ki kaphatja meg az agrárhitelt?
Nógrádi Zoltán interpellációjában azt szerette volna megtudni a földművelési minisztertől, hogy miért szorulnak ki az agrárhitel adta lehetőségből a rászorulók, miért a bankok döntenek a gazdák sorsáról. Lengyel Zoltán azonnali kérdésében az olcsó importbaromfi miatt előállt helyzetről kérdezte a földművelési minisztert.
Dátum: 2004-03-08 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:44.554292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2004. év meghatározó jelentőségű a magyar agrárvállalkozók szempontjából. Demonstrációk sorozata, elkeseredett gazdálkodók, emberi és családi tragédiák előrevetítése, feszült hangvételű, a napi problémákról a figyelmet elterelő agrárkerekasztal, egyre élesebben fogalmazó parlamenti viták és interpellációk jelzik: nagyon nagy a baj - mutatott rá Nógrádi Zoltán.
Az agrárpolitika átfogó megoldási javaslata helyett tüneti kezelésként meghirdeti a százmilliárdos csatlakozási hitelprogramot. Hiú remény, csalódottság a rendelet utóhatása. A hitelkeret néhány nappal a meghirdetése után kimerült, jelezve mekkora lenne az igény az állami segítségnyújtásra. A kistermelők, őstermelők, családi gazdálkodók zöme nem felel meg a kritériumoknak, kiszorulnak a kedvezményes lehetőségekből. Az őstermelők, családi gazdálkodók nem kaptak elegendő tájékoztatást a lehetőségekről, kérelmeik nem érkezhetnek így be időben. Az őstermelők, családi gazdálkodók kérelmeivel a hitel nagyságrendje miatt a bankok nem foglalkoznak érdemben. A kistermelőket, az őstermelőket, a családi gazdálkodókat orrhosszal előzik meg a társas vállalkozások több százmillió forintos kérelmei - még akkor is ha azok a rendelet megjelenése előtt néhány héttel kerültek megalakításra és döntő többségük még a cégnyilvántartásban sem szerepel.
Miniszter Úr, egyet kell, hogy értsem velem abban, hogy ez visszaélésre ad lehetőséget.
Miniszter Úr, egyet kell, hogy értsem velem abban is, hogy egy újabb korrupciós botrány nem hiányzik a kormánynak, azáltal hogy banki vagy kormányzati körökhöz közel állók jutnak a kedvezményes hitellehetőséghez.
Az elkeseredés kézzel tapintható. Kökény Mihályné ásotthalmi magángazdálkodó végig járta az előbb említett kanosszát, sikertelenül. Birtokát, gépeit árverezik és ő maga elkeseredésében azzal a gondolattal foglalkozik, hogy magára gyújtja a tanyáját.
Tisztelt Miniszter Úr!
Nem hangulatkeltés, de én Kökény Mihálynénak választ nem tudok adni a kérdéseire, ő az Ön válaszaira kíváncsi figyelve most a televíziót.
Remélem nem azt a választ kapja, amit én az elmúlt héten, hogy mindez csak a bankok felelőssége.
Kérdezem tehát Miniszter Urat:
Valóban komolyan gondolja-e, hogy ebben a helyzetben pusztán a banki észjárás az, amely meghatározza az agrárpolitika sikerét?
Hogyan vizsgálja meg az agrárkormányzat a benyújtott kérelmeket a visszaélések megelőzése érdekében?
A hitelkérelmek túljegyzése miatt hogyan részesítik előnyben a kisebb gazdálkodók igényeit, vagy a több százmilliós igények kerülnek előtérbe és preferálásra?
Németh Imre szerint a hitelkeret még ma sem merült ki. A miniszter nem tudja, hogy Nógrádi Zoltánnal az információhiány, az irigység vagy hangulatkeltés mondatja-e azt, amit mond? Szerinte a kistermelők nincsenek háttérbe szorítva. Németh úgy gondolja, a visszaélés kizárt. Természetesen, mint mondta, azt, hogy a jogosultak közül ki mekkora hitelt vehet fel, a pénzintézetek döntik el.
Nógrádi Zoltán a választ nem fogadta el, mondván: épp az a gond, ha a bankok döntenek a gazdák sorsáról.
Van-e egyezség a gazdákkal, vagy nincs?
Lengyel Zoltán azonnali kérdésében rámutatott: néhány nappal a gazdák és a kormány megállapodását követően komoly vihart okozott 200 ezer tonna olcsó importcsirke behozatala. Eközben a Hajdú Bét Rt. tönkrement Magyarországon, nő a bizonytalanság a gazdák között, és többen öngyilkosságot követtek el. Most brazil csirke érkezett - ez ellen a Baromfi Terméktanács is felemelte a szavát. Lengyel Zoltán azt a kérdést tette fel: ez állt vajon a gazdákkal kötött megállapodásban? Azt kérdezte továbbá, hogy tervez-e a minisztérium védintézkedéseket.
Németh Imre szerint a dolgok haladnak. Úgy gondolja, hogy az EU-csatlakozás után a baromfiágazat rossz helyzetbe kerül. Piacgazdaságban nem lehet bezárni a határokat, különben a "saját zsírunkba fogunk belefulladni" - mondta. Majd kijelentette: a minisztérium felelőssége csupán az, hogy egészséges csirke kerüljön az asztalra.
Lengyel Zoltán rámutatott: ma már látszik, a megállapodás valóban csak 60 napra szólt. Ezen kívül a mezőgazdaság költségvetése a Draskovics-csomag hatására további 4 milliárd forintos elvonást szenved el.
fidesz.hu