Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a kollégisták érdekében

Kuzma László fideszes képviselő hétfőn a parlamentben arról interpellálta Szabados Tamás államtitkárt, hogy miért nincs jele a kollégiumi szakmai fejlesztéseknek, mikor ehhez kiemelt támogatást ígért a kormány.


Dátum: 2004-03-08 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:45.476037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kuzma László emlékeztetett, hogy a polgári kormány milliárdjai után a 2003-as 50 millió forint nevetségesen alacsony összeg, nem beszélve arról, hogy 2004-ben egyetlen fillér sem jut erre a célra.

- Nem várható el, hogy a miniszter betartsa az ígéreteket, ha azzal nincs tisztában - mondta a képviselő. Hozzátette: értehetetlen lépés a Kollégiumi Közalapítvány megszüntetése is, amely komoly munkát végzett ezen a területen.

- Miért nem tett a minisztérium semmit annak érdekében, hogy a faluról bejáró diákok elhelyezése megoldott legyen, és a kollégiumi színvonal emelkedjen, valamint mi a véleménye egy olyan miniszterről, aki minden mondatába beleszövi a hátrányos helyzetűeket miközben a kisujját sem mozdítja feltételeik javítása érdekében? - tette fel a kérdést a képviselő.

Szabados Tamás válaszában azt mondta, nem kívánnak megfeledkezni a hátrányos helyzetű diákokról és a sulinet program elismertségéről beszélt. Állítása szerint túlkínálat van kollégiumi férőhelyekből is.

Kuzma László a választ nem fogadta el, hiszen ha vannak is szabad férőhelyek, nem ott, ahol igény lenne rá, a kollégiumokat pedig köztudottan nem lehet vontatni.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek