Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mennyibe kerül Demszky kabinetje?

Demszky Gábor nyilván nem gondolta komolyan önkormányzati képviselőtestületek létszámának felezéséről szóló javaslatát, ezért meg sem mutatta párttársainak. Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnökének nyilatkozatából kiderül, nem ismerik azokat a részleteket, melyeket Demszky Gábor kabinetje dolgozott ki. A főpolgármesteri stáb tehát szabaddemokrata politikusokkal sem egyeztet munkája során - írja közleményében Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője.


Dátum: 2004-03-08 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:46.325514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fővárosi Fidesz-MKDSZ képviselőcsoport 300 milliós igazgatási költéscsökkentő javaslatot nyújtott be a költségvetéshez, így teremtve lehetőséget a főpolgármesteri példamutatásra. Indítványunkat azonban sajnálatos módon elutasították. Demszky Gábor tehát nyolcvan fős csapatát védelmezi, miközben a hatvanhat fős képviselői testületet-, az ellenzék legfőbb fórumának létszámát csökkentené.

A Fidesz - MKDSZ frakció felkéri a főpolgármestert, számolja ki hány száz millió forintot spórolhatna Budapest, ha a kabinetjét és a főpolgármester-helyettesek számát csökkentené felére?

Budapest, 2004. március 8.

Kupper András

frakcióvezető

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek