Nagyarányú Fidesz-győzelem Ajkán
A vasárnapi ajkai időközi önkormányzati képviselő választáson a Fidesz nagyarányú győzelmet aratott. Az igen magas, 47%-os részvétel mellett Rieder András maga mögé utasította az MSZP-SZDSZ közös jelöltjét Schedl Gyulát, mivel csaknem ötször annyi voksot kapott, mint ellenfele.
Dátum: 2004-03-08 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:47.490657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rieder András, Ajka Fidesz-MKDSZ-KDNP-MDF jelöltje még nagyarányú győzelmet aratott, mivel 644 szavazatával szemben a szocialista-szabad demokrata jelölt csak 130 ajkai polgár bizalmát élvezte.
Rieder András: a győzelem kitartó munka eredménye
- Az elvégzett kitartó munka eredménye visszaigazolódni látszik. Annak ellenére, hogy a megyei és a helyi sajtó egyetlen szóval sem tett említést Pokorni Zoltán fórumáról - amelyre félezer ember volt kíváncsi. Érdekes, hogy mindeközben az MSZP-SZDSZ-jelöltet folyamatosan szerepeltette a helyi média - mondta a fidesz.hu-nak Rieder András. Hozzátette: elődöm, Bécsi János, sajnálatos betegsége miatt váratlanul elhunyt. Az ő becsületes munkájának folytatása a célom. Bécsi képviselő úr sokat tett az infrastruktúra fejlesztéséért, így a megkezdett beruházások támogatását kiemelten igyekszem kezelni. Általános iskolai igazgatóként a kultúra és a hagyományok méltó ápolását tartom elsődlegesnek, hiszen a közösségi élet élénkítése a mai rohanó világban visszaadhatja az emberek hitét. Március 14-én lesz egy koszorúzással egybekötött megemlékezésünk, amelyre mindenkit szeretettel várunk Ajkán a világháborús emlékműnél délelőtt 11 órakor.
fidesz.hu