Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népművészeti fesztivál a Bakonyalján

Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a bakonyi amatőr népművészeti fesztivált Kisbéren és a térség tovább hét településén, a pénteken kezdődő eseménysorozat négy napon át kínál látnivalót - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.


Dátum: 2004-03-09 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:52.625774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A mostani seregszemlére csúcsnevezés érkezett. Az elmúltévekben átlagosan 80 hagyományőrző együttes fogadta el meghívásunkat. Ezúttal 112 csoport, köztük 17 felvidéki lép fel" - mondta a Bakonytérségi Önkormányzatok Szövetségének főszervezője.

Somogyi Lászlóné közlése szerint a több mint 2000 zenész, táncos és énekes összesen 121 műsorszámot ad elő. Az első napon Vérteskethely lesz a házigazda. Szombaton Bakonyszombathely, Súr, Tárkány, vasárnap Bakonysárkány, Ete és Réde következik. A záró rendezvényt hétfőn Kisbéren tartják.

A fesztivált kísérő események sorában - egyebek között - kiállítás nyílik a kisbéri városházán a vérteskethelyi Varga Béla villanyszerelő rádiógyűjteményéből. A térség cigányai a kisbéri bálon a szépségverseny mellett felelevenítenek egy régi hagyományt, a bőgőtemetést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek