Keller legújabb bizottsága
A napokban Keller László közpénzügyi államtitkár vezetésével korrupcióellenes testületet alakított a miniszterelnök. Az utóbbi egy évben ez a kormány harmadik hasonló kezdeményezése - írja a keddi Magyar Nemzet.
Dátum: 2004-03-09 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:53.849470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szinte alig szűnt meg február 23-án a Solt Pál volt főbíró által vezetett Köztársasági Etikai Tanács (KET), Medgyessy Péter újabb korrupcióellenes testületet alakított - derül ki a Magyar Közlöny legújabb számából. A kilencfős bizottságot a közpénzügyi államtitkár vezeti.
A kabinet felkérte az Állami Számvevőszék elnökét és a legfőbb ügyészt, hogy képviselőik útján vegyenek részt a munkában. A testület feladata a korrupcióhoz mint társadalmi jelenséghez tartozó körülmények feltárása, kutatások végzése, az eredmények értékelése, valamint alternatívák nyújtása a hatékonyabb cselekvési program kidolgozására. A bizottság állandó tagjai között szerepel az Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Országos Rendőr-főkapitányság képviselője, valamint az Európai Csalásellenes Hivatal vezetője. A testületet a közpénzügyi államtitkárság finanszírozza.
Az utóbbi egy év történéseiből megállapítható, hogy a Medgyessy-kormány nagy aktivitást mutat a korrupcióellenes testületek létrehozásában. Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető egykori kancelláriaminiszter korrupciógyanús ügyeinek nyilvánosságra kerülése után Medgyessy Péter miniszterelnök javaslatára létrejött, Solt Pál vezette Köztársasági Etikai Tanács múlt év májusában kezdte meg működését. A közelmúltban feloszlott testület kilenc hónap alatt két jelentősebb döntést hozott, amit a hírek szerint nem vett jó néven a kormány, ugyanis abból ki lehetett olvasni, hogy etikátlan Magyar Bálint oktatási miniszter kedvezményes hitelből történő lakásvásárlása.
Ugyanakkor gyakorlatilag semmit sem tudni annak a korrupcióellenes bizottságnak a munkájáról, amely szintén múlt év májusában alakult. A testület tagjai Gombár Csaba szociológus, a Pénzügykutató Rt. munkatársa, Kacziba Antal nyugalmazott rendőr vezérőrnagy, a Belügyminisztérium 1996-1998 közötti rendvédelmi helyettes államtitkára, Kerezsi Klára kriminológus és Sárközy Tamás jogászprofesszor.
mno.hu - fidesz.hu