Iszlám bíró az al-Hurra tévéállomás ellen
Egy tekintélyes szaúd-arábiai iszlám bíró vallási jogvéleményt, fatvát adott ki az amerikai támogatású al-Hurra (Szabadság) tévéállomás ellen, s ebben megtiltja a királyság polgárainak, hogy figyeljék az új tévé adásait.
Dátum: 2004-03-09 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:54.430688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a fatva szövegét közlő al-Haját című szaúdi lap keddi száma megírta, Ibrahim bin Nasszer al-Hudeiri sejk kijelentette: nem csak nézni tilos az al-Hurrát, hanem neki dolgozni, nála reklámozni is, mert a csatorna a "korrupció forrása", és munkatársait "amerikai ügynököknek tekintik". A bíró szerint az al-Hurrának (Szabadság), amely februárban kezdte el adásait sugározni a Közel-Keleten, az a célja, hogy "vallási, politikai és társadalmi téren elősegítse az amerikai hegemónia terjeszkedését a világban". A sejk kirohanására azután irányult rá a figyelem, hogy az al-Hurra támadást intézett Abdurrahman al-Szudejsz, a mekkai nagymecset imámja ellen. A főpap ugyanis a múlt pénteki hagyományos muzulmán ima során kijelentette: a Nyugat ideológiai háborút visel a muzulmánok ellen, és az al-Hurra kétségeket akar elhinteni a hívők, különösen a nők között az iszlám tanításaival szemben.
MTI - fidesz.hu