Csongrád megyében összefogott a polgári oldal
Öt polgári szervezet Csongrád megyei képviselői kötöttek Európa Parlamenti választási együttműködést. A megállapodás szerint az aláírók közösen támogatják a Fidesz Szabad Európa listáját, és annak hetedik helyén álló Becsey Zsoltot.
Dátum: 2004-03-09 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:55.316793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemrégiben Csongrádon ülésezett a Fidesz megyei választmányi elnöksége. A városban a polgári értékrend szerinti közéleti politizálás nagy arányú fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, mivel közel 100 fő a polgári szövetség taglétszáma. - közölte Nógrádi Zoltán.
Az ülést követően megállapodást kötött a Fidesz-MPSZ, a Keresztény Demokrata Néppárt, a Magyar Keresztény Demokrata Szövetség, a Fidelitas és a Kisgazda Polgári Egyesület Csongrád megyei szervezetei. A szerződéssel a jobboldali szervezetek az Európa Parlamenti választásokon való közös részvételt, és a közös érdekeltség okán a korábban felállított Szabad Európa lista támogatását rögzítik. Az elnökség felhívja a helyi szervezeteket, hogy a Becsey Zsolt EP-jelölt kiemelt támogatását is biztosító alapszerződést lokális közéleti, politikai megállapodásokkal egészítsék ki, bővítsék az együttműködők körét.
Harmadik napirendi pontként létrehoztak egy koordinatív bizottságot, mely az EP-választások kampányát fogja kezelni és rögzítették annak polgári értékrendjének stílus jegyeit. Megítélésük szerint pótolniuk kell a kormányzat hiányos információ szolgáltatását, és ezért a lakosságot tájékoztatni kívánják a választások mikéntjéről, és fontosságáról. A keresztény és polgári értékrend központba állításával olyan kampányt kívánnak folytatni, mely mozgósító erejű, a kormányzati elhallgató stratégia mellett pedig figyelem felhívó - fogalmazott Nógrádi Zoltán, a Fidesz Csongrád megyei elnöke.
Dothu, Tiszaportál - fidesz.hu