Indian Wells: Mandula a második körben kezd
A héten Kaliforniába utazik a teniszvilág elitje, ugyanis szerdán Indian Wellsben elrajtol a 2.1 millió összdíjazású szupertorna. A hölgyek mezőnyében sok a sérült, így az első húszból 13 teniszező lesz jelen, köztük a címvédő Kim Clijsters. Így történhetett meg, hogy a világranglistán pillanatnyilag a 39. helyen tanyázó Mandula Petrát a 27. helyen emelték ki, ami azt jelenti, hogy erőnyerőként a 2. fordulóban kapcsolódik a küzdelmekbe.
Dátum: 2004-03-09 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:58.091682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ami a többi magyar résztvevőt illeti: Kapros Anikó a szlovák Henrieta Nagyovával találkozik az 1. körben, Czink Melinda ellenfele pedig a francia nyílt bajnokság 1997-es győztese, a horvát Iva Majoli lesz. A 32 kiemelt a 128-as főtábla második fordulójában kapcsolódik a küzdelmekbe.
sportforum.hu - fidesz.hu