Bálnamentés
A bálnavadászat betiltását szorgalmazza több mint 55 ország 140 állatvédő szervezete egy kedden Tokióban elindított kampányban. Az állatvédők mozgalmukkal a Nemzetközi Bálnabizottságra kívánnak hatni annak érdekében, hogy a nyárra Olaszországba tervezett éves ülésén a szervezet tiltsa be a cetfélék vadászatát.
Dátum: 2004-03-09 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:39:58.667072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Állatvédelmi Világszövetség (WSPA) ugyancsak a japán fővárosban nyilvánosságra hozott jelentésben kiemeli, hogy a bálnákra lehetetlen tisztességesen és gyorsan vadászni. A gránátszigonyok bevetése fölöslegesen megnöveli az állatok agóniáját, amely gyakran több mint egy órán át is eltart. A szervezet becslése szerint az idén a három legnagyobb bálnavadász ország, Japán, Izland és Norvégia, mintegy 1400 tengeri emlős elejtésére készül ipari, illetve tudományos célból. A jelentés bevezetőjében David Attenborough, a neves brit természetbúvár úgy vélekedett, hogy "nincs semmi olyan hasznos egy bálna testében, amelyet máshol ne találhatnánk meg". A japán bálnaipar egyik illetékese "ökológiai imperializmusnak" nevezte a WSPA beszámolóját. Vitatta a bálnák haláltusájának hosszáról szóló kitételt, és úgy vélte a bálnák egy-két percen belül kimúlnak, nem szenvednek többet, mint egy vágóhídra vonszolt állat.
MTI - fidesz.hu