Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

M5-ös háromszoros áron: miért nem vizsgálja Keller?

A magyar állam 2030-ig úgy fizet ki 670 milliárd forintot az M5-ös-ért, hogy az autópálya nem kerül a birtokába, pedig azt - a továbbépítés költségeit is beleszámítva - 220 milliárd forintért akár százszázalékosan is megvásárolhatta volna. Szijjártó Péter az adófizető állampolgárok százmilliárd forintjait veszélyeztető tranzakció ügyében Keller Lászlótól azt várja, vizsgálja ki, hogy a kormány miért a legpazarlóbb megoldást választotta.


Dátum: 2004-03-09 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:00.629745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter úgy véli, hogy az M5-ös autópályában történő, állam általi kisebbségi részesedés megszerzése ügyében, "ha Keller László vizsgálatot kezdeményezne, akkor az adófizető állampolgárok érdekét szolgálná".

A politikus ezt azzal indokolta, hogy "a kormány - előzetes ígéretével szemben - nem a Postabank privatizációjából befolyt 101 milliárd forintot használta fel az M5-ös autópálya megvételére", hanem "egy rendkívül pazarló, az adófizető állampolgárok százmilliárd forintjait veszélyeztető megoldást választott".

A képviselő szerint a vizsgálatra azért is szükség van, mert máig nem tudni, "mi a sorsa ennek a 101 milliárd forintos privatizációs bevételnek", és "hogy a kormány végül miért nem szerezte meg az M5-ös autópályát üzemeltető társaság teljes egészét, vagy annak többségi tulajdonrészét".

Szijjártó Péter rámutatott: mindez azt jelenti, hogy az államnak továbbra is fizetnie kell a rendelkezésre állási díjat és a koncessziós díjakat, összességében "2030-ig mintegy 670 milliárd forintot köteles kifizetni az állam és ezen keresztül minden egyes adófizető állampolgár az M5-ös autópályában megszerzett tulajdonrészért". A képviselő ezt azért is elfogadhatatlannak tartja, mert "ennek a harmadából-feléből meg lehetett volna valósítani a teljes kivásárlást és a Szegedig tartó továbbépítést".

Szijjártó Péter - tájékoztatása szerint - három héttel ezelőtt nyílt levéllel kereste meg Keller Lászlót, melyben kérte, "kezdjen vizsgálatot az M5-ös autópályát üzemeltető társaságban szerzendő kisebbségi tulajdonrésszel kapcsolatos állami tranzakcióról". A politikus azt szerette volna megtudni az államtitkártól, hogy az állam "miért a legpazarlóbb, és az adófizető állampolgárok százmilliárd forintjait veszélyeztető tranzakciós módozatot választotta". Kérte azt is, vizsgálja meg, ha a kormány által választott megoldás nem az adófizető polgárok érdekét szolgálja, akkor kinek az érdekében született meg.

Szijjártó Péter megkeresésére a közpénzügyi államtitkár "nem válaszolt érdemben" "sem nyilvánosan, sem magánúton", ezért a politikus most úgy döntött, levelét ezúttal személyesen adja át Keller László titkárságán.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek