Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A polgári kormány célja a családi gazdaságok támogatása

A földvásárlással kapcsolatos versenytárgyalásokról szóló első hirdetmények valószínűleg már kedden, de mindenképpen napokon belül megjelennek - mondta Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Nagykőrösön egy szakmai tanácskozáson.


Dátum: 2002-05-13 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:26:57.645942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzeti Földalap hivatalos helyiségében, a polgármesteri hivatalokban, a megyei FM-hivatalokban 30 napig tekinthetik meg az érdeklődők, és közzéteszik a megyei napilapokban is - tette hozzá.

Mint elmondta, a nemzeti földalapba hozzávetőleg 400 ezer hektár terület van, ebből most 250-280 ezer hektárt vásárolhatnak meg a gazdák, ami a 4,7 millió hektár szántóterület 8 százalékát jelenti.

Amennyiben az új kormány komolyan gondolja a családi gazdaságok támogatását, úgy a földvásárlásra beindított folyamatokat nem szabad felfüggesztenie, hiszen ezzel lehetőség van arra, hogy a földek nemzeti érdekkörben maradjanak - hangsúlyozta Vonza András.

A miniszter utalt rá: a prognózisok szerint az EU-csatlakozás nyomán emelkedni fognak a földárak, és egyúttal feltette a kérdést, hogy miért lenne az baj, ha a tulajdonhoz jutott gazdáknak ezáltal javulnának a lehetőségeik, növekedne a piaci versenyképességük.

Hangsúlyozta: a jelenlegi kormány azért gyorsította fel - törvény adta lehetőségeivel élve - a földvásárlást, mert a jelek szerint az MSZP-kormány jogi személyek számára is elképzelhetőnek tartja a föld megvételét. Márpedig 1994 óta jogi személy termőföld-tulajdont Magyarországon nem szerezhet. A még hivatalban lévő polgári kormánynak alapvető célkitűzése, hogy a külföldiek ne vehessenek földet - húzta alá Vonza András.

Kapcsolódó elemek