Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közszolgálati törvény: a szakszervezetek a kormányt bírálják

Kemény kritikával illették a felszólalók az egységes közszolgálati törvénynek a kormányzat által kidolgozott tervezetét a keddi, budapesti szakmai-szakszervezeti tanácskozáson.


Dátum: 2004-03-09 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=20953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:40:04.956161, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ), valamint a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) által rendezett konferencián abban nem volt vita, hogy szükséges a közszolgálat egységes jogi szabályozása, de az - mondották - nem oldható meg egy törvénnyel.

Fehér József, az MKKSZ főtitkára, elmondta: alaposabb előkészítésre lenne szükség, hogy tisztázzák a közszolgálati szakterületek közös jellemzőit, illetve az egységes normákkal nem szabályozható sajátosságokat.

Takács György jogi szakértő szerint a kormányzati tervezet eleve alkalmatlan a további törvényalkotási munkára. A közszolgálatban annyira különbözőek a feladatok, hogy még a rendező elvek egységesítése is nehéz, egységes törvény pedig kivitelezhetetlen.

A konferencián megfogalmazott véleményeket a szakszervezetek eljuttatják a kormányzathoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek